A tavaszi fáradtság margójára
Fáradtak, levertek vagyunk, nincs kedvünk, ellepett a tavaszi letargia. Feltesszük az álarcot, vagy szemüveget, békés arccal vonulunk végig az utcán, feltesszük a műmosolyt, láttatjuk a mosolygó ráncokat, nyeljük a sok ingert, bombáznak az agyunkat mindenféle rendítő eseménnyel, szerencsétlenséggel, balesettel, betegséggel, mi meg nyugtázzuk magunkban: Örülök, hogy nem velem történik, ezek mellett szerencsés vagyok, hiszen másoknak milyen nagy bajai vannak. Elhúzzuk magunk előtt a függönyt, elnyomjuk, ha testünk és lelkünk segítségért kiált.
Fáj a fejünk, a lábunk, a gerincünk, a gyomrunk, többet aludnánk, vagy nem tudunk aludni, jelez a testünk, mi pedig belekezdünk a méregtelenítésbe, a diétákba, szedjük a vitaminokat, az étrend kiegészítőket, elindul a tisztító folyamat, de a lelkünkkel mi lesz??? Belegondolunk egyszer is abba, hogy ezeknek a testi jeleknek mi lehet a mondanivalója? Folyton megálljt parancsolunk az negatív érzelmeink feldolgozásának, akadályokat állítunk, védőfalat, holott ezeknek is van mondanivalója és pozitív hozadéka. Ezek a hátráltató érzelmek legtöbbször védenek valamitől, vagy éppen azáltal kerülünk szeretett pozícióba, felfigyelnek ránk. Persze, a legtöbb ember úgy reagál, hogy na persze, hát mi lehet abban pozitív, hogy nem elegendő az energiánk, ha irritáltak vagyunk, ha ordít belőlünk a fáradtság, ha folyton ráz a hideg, ha elkap a nátha? A föld is pihen télen, az autót, a lakást is karbantartjuk, de vajon magunkat is? Optimális esetben alapvető szükségleteinket kielégítjük, kényeztetjük mindenféle pakolással, masszázzsal, fürdővel a testünket, de vajon elég ez testi - lelki harmóniánk megőrzésére? Jó ez így nekünk?
Életünk bármelyik területének ha egyetlen kis mozzanatát ha átértékeljük, ha más kontextusba helyezzük azt, ha átszínezzük a jeleneteket, ha megszabadulunk és feldolgozunk egyetlen kellemetlen érzést, ha levezetjük a forrongó feszültségeket, megszabadulunk egyetlen visszatartó meggyőződéstől, ha átfogalmazunk egyetlen bennünk nyugvó általánosítást, ha felfedjünk egyetlen haszontalan viselkedésmintát, amely nem válik előnyünkre, ha reggelente tudunk egyetlen dolgot találni, amelyért hálásak vagyunk és este egyet, amit aznap megvalósításként könyvelhetünk el, máris változást észlelünk, minőségbeli lavinát indíthatunk el. Ráadásul saját magunk idézhetjük elé a változást ééééésssss, nem kerül semmibe.
Ha igazán őszinték vagyunk magunkhoz, tudjuk, hogy milyen területen tudnánk még jobbak lenni. Lehetne az arcunkon látható mosoly igazi, simogathatná a napfény homlokunk ráncait, lehetnénk nyugodtabbak, ki mernénk fejezni, ha valami fáj és meghallgatásra találnánk, kiegyensúlyozottabbak, kreatívabbak, szenvedélyesebbek, eredményesebbek. Merjünk őszintének lenni önmagunkhoz. Nem lehet állandóan olyan szemüveget viselni, amely azt mutatja, hogy hű de jól vagyunk. Lehet hogy az igaz is, de mindig lehetünk még jobban. Ha meg csak mutatjuk, hogy minden tökéletes, de nem az, az előbb utóbb kiderül. Tessék már elismerni, hogy többre vagyunk képesek, mint amennyit eddig kihoztunk magunkból, tessék már kilépni ebből a „megelégszek ennyivel” alapjáratból, amely annyira jellemző erre a kultúrára, mert ilyen mintát kaptunk felmenőinktől. A legnagyobb változás szikrája is Bennünk van. Ha meg nem akar fellobbanni a láng, ha szükség van a válaszra a hogyan kérdésre, akkor jöhet a COACH, aki olyan, mint a tükör: tükröz, megmutat saját magunknak, rávezet, hogy lásd azt, amit eddig nem láttál és lásd a jövőt is, hogy milyen lehetsz.
Ezeket tudva friss, energikus, napfényes, teljesebb tavaszunk lesz! Legyen?
