Advent
Adventi várakozás
Szükséges-e így év végén összegezni, válogatni az élmények között? Magunkra kell-e erőltetni a számonkérést önmagunkkal szemben? Listát írni arról, hogy miért vagyunk hálásak ebben az évben? Kell-e késztetni agyunkat a rendszerezésre?
Az agy amúgy is rendszerez, tisztáz, a saját törvényei szerint, tudatos rávilágítással segíthetünk abban, hogy a megfelelő polcra kerüljön minden. Miért kell minden a helyére kerüljön? Kinek – kinek más a rendigénye, húúú…, az enyém elég nagy. Az adott élmények mind valamilyen érzelmi töltettel rendelkeznek, legyenek azok pozitívak vagy negatívak, nyomot hagyva életutunkon. Amikor tudatosan végigfutunk az év eseményein, kiértékelhetjük azokat, „kisüthetjük” a negatív töltéseket, felerősíthetjük a pozitívumokat, ezáltal megteremtve azt a forrást, amelyből a továbbiakban táplálkozhatunk.
Amikor az év végi készülődéskor egy-egy fiókot újrarendezek, akarva akaratlanul gondolataimat is rendezem. A coach szerepét hatékonyan alkalmazom magamon is, a polcok rendezése közben válaszolok az alábbi kérdésekre:
Mire vagyok legbüszkébb ebben az évben? (és itt nem a gyerekeimre gondolokJ, azok alapból rajta vannak a listán, hanem önmagamra gondolva).
Mi az a dolog, amit sikerült befejeznem ebben az évben?
Mit fedeztem idén fel magammal kapcsolatosan?
Miért vagyok hálás az idei évet illetően?
Aztán rakosgatom a konyafiók dolgait, kezemben tartok egy-egy tárgyat, végigfutnak a kockák a szülinapi gyertyákról, a borosüveg dugói kellemes emlékekkel társulnak, a diós doboz, ami a gyerekekkel való közös diótörésre emlékeztet, nem úgy az gyógyszeres kanalak, ami alkalmanként használtunk, nem így a fakanálból letörött darab, amit esetleg dühömben odacsaptam (földhöz). Érzem az illatokat, a sikereim érzését, a legyőzött kihívásokat. Aztán a mérleget törölgetve előkerülnek az árnyékos oldalak: kell-e valamit megbocsátanom magamnak, kell-e kimondanom valamit, ahhoz, hogy lezárhassam ezt az évet? El kell-e engednem valakit, vagy valamit, érzést, rossz emléket? Ha igen, akkor azt mind beleteszem a kávéőrlőbe és jól szétroncsolom, aztán kiszórom a láthatatlan szélviharos mélységbe, vagy magam mögé küldöm a múltba. Mikor pedig készen vagyok, akkor elégedetten süppedek a karosszékbe. A tárgyak, amelyek körülvesznek, nem egyebek, mint mi magunk és családunk.
A nagytakarítás szükséges, nemcsak fizikai értelemben. A „karbantartás” hasznos.
Poroljuk hát ki káros érzéseinket, fogadjuk el a megváltozhatatlant, rázzuk ki kételyeinket, mossuk ki beporosodott nézőpontjainkat, vasaljuk simára aggodalmaink ráncait és díszítsük ki életterünket örömmel, sikerrel, energiával, amelyeket ebben az évben átéltünk, találjuk meg a szőnyeg alatt az elveszett puzzle darabot, a csillogó gyöngyszemeket, mert ott vannak, csak ott sosem kerestük. Csak ezáltal állhatunk olyan őszintén, nyugalommal, ugyanakkor izgalommal a karácsonyfa mellett, amelyet gyerekeink szemében látunk megcsillanni.
Így lesz magasztaló az Ünnep! Nekem ez az Advent, bátorítok mindenkit arra, hogy saját értelmezése szerint élje meg legmélyebben ezt az időszakot!!!
