The art of being yourself – Az énazonosság művészete

Napok óta ott motoszkál a fejemben ez a kérdés: mi lenne a címe a könyvednek. Kevesebbet és kevesebbet kommunikálunk, legalábbis ezt tapasztalom, jó lenne, ha tévednék, keveset osztunk meg magunkból, értékeinkből, vágyainkból, pillanatnyi állapotunkból. Közösségi oldalakon sokmindent megosztunk, mégis olyan kevés azon üzenetek száma, amellyel magunkról közlünk valamit. Érdeklődésünk a színes, kihívó információk fele irányul, közben elsiklunk afölött, ami talán a legfontosabb, önmagunk. Mindenki marad a saját kis világában, napról napra építi tudattalanul a falat maga körül. Valóban művészet így önmagunknak lenni, mert olyan keveset osztunk meg magunkról, hogy minden élményt, legyen az pozitív vagy negatív, minden feszültséget csak nekünk kell feldolgoznunk, mert annyira mással van a világ elfoglalva, hogy nem vesszük már észre a finom kis rezgéseket, amikor társaink közölni akarnak valamit, amikor bátortalanná válunk, mert úgy érezzük, úgy sem hallgat meg senki. Nem hiába próbálkoztam a játékkal, hogy felkértem ismerőseimet, gondolkozzanak el azon, hogy mi lenne a saját könyvének a címe. Sarkallni és késztetni akartam legalább ismerőseimet arra, hogy ezzel a kreatív feladattal üzenjem: HELLÓ, a világ eseményein kívül, a politikán kívül foglalkozzunk önmagunkkal is. Életeink sok külső hatás mellett saját magunk belső rombolásán keresztül kerülnek veszélybe. Ha egy pár embert elértem, akkor az már siker. Köszönet érte.

Én ma tettem magamért valamit. Megfogalmaztam a könyvem címét: The art of being yourself – Az énazonosság művészete. Nehéz művészet, sok erőfeszítést igényel az, hogy azt hozzam ki magamból, amire igazán teremtettem. Életem alkotása szép, mert olyanná formálhatom magamat, amilyenre akarom, ha pedig kis csorbák keletkeznek és azokat észreveszem, akkor képes leszek kijavítani. Művészet, ahol szükségem van mások visszajelzéseire, gondolatainak megismerésére, érzéseik rezgései és érzékelése valóságos szimfóniaként tud zengeni. Épp azért csodálatos hallani egy-egy szólamot, még akkor is, ha néha átkozottul nehéz kicsikarni azt még a legközelebbi ismerőseimből és szeretteimből is.

Tegyünk önmagunkért, milyen szép is lenne, ha néha azt is hallanám, hogy az emberek a történeteiket hogyan élik meg és nem csak a puszta tényeket.

Visszatérve a könyvre: meséskönyv lenne, rólatok, királyokról és királynőkről, akik elmesélitek a történeteiket. Milyen jó is lenne… Borítója színes, puha tapintású, bársonyos bevonattal, rajta egy varázspálcával.