A cat’s nine lives / Egy macska kilenc élete

I met him almost one year ago. Someone posted that found a cat, highly climbed on the tree, she took him off and searched for his owner. The owner hasn’t been found. I took him, as companion for my mother, who is staying alone. Ok, I took him for me as well, as I leave in an apartment and don’t have one, as I believe they need freedom.

It’s amazing how connected I was with this cuteness. You have to know that I am a cat crazy person (or crazy cat person). Since I remember I had cats, several types, personalities, some of them wild, I always succeeded to tame them, even if took me lot of time and got injured, too.

If there is reincarnation, I was a cat, for sure. And I am a cat like person. How are they like? If we look from outside, I have cat green eyes, ok, do not see during night, but sometimes I walk (yeah, lunatic one). The difference would be that I do not walk noiseless, and I am just frightened by mice.

But, let’s put aside jokes. Cats intuitively know when you need affection, they just come and rest on you, purring and radiating the kind of energy that is healing. They offer you unconditioned love and affection, as if they had empathy. They always can be funny and also learn you how not to do anything. They always wait for you with joy. Interesting how I intuitively feel when someone is a cat person as well and I connect with them so easily, it is something you just feel and cannot rationally explain. Probably because you feel, that these persons can give you the same unconditioned attention and empathy and do not have to pretend something you are not. I might be one life of a cat’s nine.

We named him Szotyi (Sunflower seed), as his face looked like one, and he was not a cat, he was THE cat. When visiting my mother’s place always had a ritual for staying in my arms and connecting. I appreciated those moments so much.

He had always that curiosity drive, that several times tested my patience, as well. He climbed to the highest tree in the neighborhood and had to leave from my workplace, go to my mother’s place, ask for the longest ladder in the village and rescue him. I had to step out my comfort zone, as I am not a big climber, but he was so so thankful when finally being rescued.

He learned how to come down, but tested other trees as well, being rescued by one of our neighbour. He was a really afraid of everything, trying to get over his barriers.

Curiosity killed him, as being found today morning, smashed by a car… Yes, it was only a cat. For me it was much more. Now he can climb to the highest tree to heaven, jumping restlessly on fluffy soft clouds with his soft paws.

Why the story? For long time I tried to save, rescue persons with all my heart. Tried to lead them in a good direction. Little by little I understood that people cannot be rescued if they didn’t want to. It is hard to accept and really suffered watching people drowning and being unable to help them.

You don’t have to be a savior, at least not for others, just for yourself, and if you decided to be saved, then do not hesitate to ask for help. Just be there, is someone shouts for life west. Yep, I rescued twice this little cat, but I just couldn’t protect him of all dangers life brought in his life. It was his charma. And it really hurts, as it is a loss. But in every loss there are always rewards, too.

Things and persons enter and exit your life, value them, as all happen with a reason, and you never now when your exit is.

____________________________________________________

Majnem egy éve találkoztunk. Valaki posztolt a facebookon, hogy talált egy cicát, egy fáról szedte le, nagyon meg volt ijedve, két hétig kereste a gazdit, de nem találta. Magamhoz vettem, édesanyámnak társaságnak. Jó, egy kicsit magamnak is, mivel tömbházban lakunk, úgy gondolom egy cicának azért annál több szabadság kell.

Nagyon könnyen kapcsolatot teremtettem ezzel a kis szőrgombóccal. Rólam azt kell tudni, hogy amolyan macskabolond vagyok. Mióta emlékszem, mindig volt cica az életemben, több fajta, több személyiségű, olykor nagyon vadóc teremtés, amelyet sérülések árán is, de megszelídítettem.

Ha létezik reinkarnáció, akkor én biztosan macska voltam. Én egy macska személyiség vagyok. Hogy az milyen? Ha külső tulajdonságokat nézel, akkor olyan zöld szemem van, mint a macskáknak. Jó, éjszaka nem látok, de néha járkálok (igen, alvonjáró vagyok néha:). A különbség az, hogy nem zajtalanul és irtózok az egerektől. Viccet félretéve, a cicák intuíciója nagyon fejlett, megérzik, hogy mikor van szükséged törődésre, csak odahuppannak az öledbe, dorombolnak és csak úgy sugározzák a pozitív energiát, amelynek gyógyító ereje van. Feltétel nélkül szeretnek, empatikusak. Könnyen felszabadulnak, megmutatják hogyan kell semmit tenni, mindig örömmel várnak. Nagyon érdekes, hogy azokkal az emberekkel, akik ugyanilyen macska személyiségűek, nagyon könnyen rezonálok és nem tudom tudatosan megmagyarázni. Az is lehet, pont azért, mert tudom, hogy feltétel nélküli elfogadást kapok és nem magamat olyannak mutatnom, amilyen nem vagyok. Lehet, hogy egy macskának a 9 élete közül én vagyok az egyik.

Kinézetére utalva a cica neve Szotyi lett. Ő nem egy akármilyen macska volt, hanem a macska. Édesanyámnál mindig külön rituálénk volt a kötődésre. Nagyon értékeltem ezeket a perceket.

A kíváncsiság mindig fő hajtóereje volt, sokszor próbára téve türelmemet. A szomszédságban levő legmagasabb fára mászott fel, ott ült pár napig, amíg munkahelyemről elkérezve hazamentem és megszereztem a falu legnagyobb létráját, szembenéztem saját félelmemmel, mert nem vagyok az a nagy mászó és megmentettem őt. Annyira de annyira méltatta, hogy megmentettem.

Aztán megtanult erről a fáról lemászni, más fákat is kipróbált, a szomszéd onnan is le kellett hozza, próbált túllépni saját gátjain.

A kíváncsiság azonban megölte...ma reggel édesanyám kilapítva találta az úttesten, elütötte az autó. Igen, csak egy macska volt. Nekem azonban annál több.

Miért a történet? Nagyon sokáig próbáltam teljes szívemből megmenteni embereket. Próbáltam jó irányba terelni őket. Lassan-lassan azonban rájöttem, hogy nem lehet senki megmentője, ha ő nem akarja. Nagyon nehéz volt elfogadni és végignézni a szenvedést, miközben nem segíthettem.

Nem kell mások megmentője lenni, csupán önmagadé és ha úgy gondolod segítség kell, akkor ne hezitálj. És csupán légy mindig résen, hogy ha valaki mentőmellényért kiált, akkor tudd odadobni neki. Igen, ezt a cicát kétszer megmentettem, de nem védhettem meg az élet veszélyeitől. Ez volt a sorsa. Fáj, mert ez is veszteség, de értékelni tudom azt, amit kaptam.

Dolgok és emberek lépnek be és ki életedbe, értékeld azokat, mert mind okkal történik és soha nem tudod, mikor kell kilépned.