Heritage colored by diversity / Színes örökség

My posts are always born from some events being reflections of experience filled with emotions. Warm autumn colours, caressing sunshine that swept morning dew and beautiful landscapes served as cradle for this weekend’s family meeting.

We all have an unpredictable network we are constantly weaving, but the basic thread is the same. We are so colourful, diverse, yet our raw material is the same, our roots are the same, and we can continue our conversations where we left off, our childhood pranks becoming funny stories, where storytelling is sweeter than honey. Our children inherit these materials, apart from their genetic inheritance. Stories are rewritten, laughing liberates us.

In spite of other and other geographical location, we still all feel the same, that we are at home, looking into each other's eyes, discovering ourselves or the characteristics of our ancestors, as physical characteristics may seem familiar, as discovering same personality traits in our children, and we are not surprised when discovering same movements in our relatives. This gives an embracing security that releases primal forces. Even if we wouldn’t speak, bonds are there, we are kindred spirits.

These times it is even more important to recall and strengthen these roots. The unfolding of the family tree also depends on how we are able to create new shoots. And although the opening world has swept us apart and fate creates newer and newer network, our family names are no longer the same, we know that we can live anywhere, we are not alone.

We should have more experiences like these in our lives, when we just recall and remember stories, because without repetition, they fade away, family stories are forgotten. Sharing family traditions should be at least as important part of our children's education as the acquisition of academic knowledge. This kind of education is possible precisely with face to face meetings, experiencing each other's physical presence.

This is how we can create something lasting, in addition to being reassured that we have sons in our large family who will carry on the name and the family tree will not die out, it is our responsibility to share ancient heritage that exists behind the name, as the nourishing and sustaining power of the family tree is primarily not the name, but shared past, lived present and future created with value.

Only this way we can overtake the overwhelming force of passing.

_________________________________________________

Bejegyzéseimet mindig valami esemény szüli, reflekciók, megélések. Az ősz által nyújtott meleg színek, a nap reggeli hidegét elsöprő meleg, a természet adakozó ereje bölcsőként szolgált arra a találkozásra, amelyben a hétvégén volt részem.

Mindannyiunk családja egy előre nem látható háló, amelyet folyamatosan szövünk, az alapfonal viszont ugyanaz. Annyira színesek vagyunk, sokfélék, mégis alapanyagunk ugyanaz, gyökereink ugyanazok, beszélgetéseinket pedig ott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk, gyerekkori csínytevéseink pedig szállóigévé válnak, a mesélés pedig édesebb, mint a méz. Gyerekeink pedig átörökítik ezeket az anyagokat, genetikai állományukon kívül. A múlt események pedig átíródnak, az eseményeken való nevetés pedig felszabadító érzésű.

S bár a földrajzi hely mindig más, mégis ugyanazt érezzük mindannyian, hogy otthon vagyunk, egymás szemébe nézve önmagunkat vagy épp felmenőink tulajdonságait véljük felfedezni, mert egy-egy fizikai tulajdonság ismerős, mert a gyerekeinkben is visszatérnek jellembeli azonosítók és nem lepődünk meg, ha rokonainkban azonos mozdulatokat vélünk felfedezni. Ez pedig olyan ölelő biztonságot ad, amely őserőket szabadít fel. Rokon lelkek vagyunk.

Mindig visszakanyarodok a rohanó világra, hogy ebben talán még fontosabb felidézni és megerősíteni ezeket a gyökereket. A családfa kibontakozása attól is függ, hogy hogyan vagyunk képesek új hajtásokat létrehozni. S bár a kinyíló világ elsodort minket egymástól és a sors lépései újabb és újabb hálózatot hoznak létre, családneveink már nem ugyanazok, tudjuk, hogy bárhol élhetünk, nem vagyunk magunkra.

Több ilyen esemény kellene életünkben, amikor csak felidézünk és emlékezünk a történetekre, mert ismétlés nélkül azok is csak halványulnak, a családi történetek feledésbe merülnek. Gyerekeink nevelésének legalább annyira fontos részét kellene képezzék a családi hagyományok megtanítása, mint az akadémiai ismeretek elsajátítása. Az ilyenfajta nevelés pedig pontosan egy közös találkozóval, egymás fizikai jelenlétét megtapasztalva lehetséges.

Így alkothatunk maradandót, amellett, hogy megnyugszunk, hogy nagy családunkban van fiúgyermek, aki a nevet tovább viszi és a családfa nem hal ki, a név mögött rejlő ősi örökséget mindannyiunk felelőssége továbbadni, a családfa tápláló és megtartó ereje pedig elsősorban nem a név, hanem a közös és átadott múlt, a megélt jelen és az értékkel megteremtett jövő.

Így nem foghat ki egyikünkön sem az elmúlás mindent elsöprő ereje.