Masks/Álarcok

The period of carnival is here, being part of our and other cultures, too.

During the carnival, we are given the opportunity to get a mask and wear costume and show for a short time our desired character.

I am painfully confronted every day by the many masked people who, in spite of not wearing mask, they behave as if they had one. What's more terrifying is how masked persons are all around, sometimes myself included, how much a role determines our behavior. We wear masks because society expects from us, we carry them because with them we can gain recognition of others, we can live our importance, we wear it, so that we can stand out from the crowd, or we just get lost along society, wear them to maintain our status or the unreal image of ours. As we are changing the so many masks, our true value might be lost, only our very close ones can see our unmasked self.

We are often faced with the fact that the expressions of the person we know are in contrast with their true self in certain situations. So many times I try to figure out the underlying self, understanding the reasons why the individual wants to show a different "image".

Do you know who the most genuine, unmasked persons are? Our children, for whom a smile means a smile, anger means anger, tears mean sadness, lofty words mean true conviction. Unfortunately, repressed feelings, unspoken nuances, opinions, and words develop at a very early age, masks start to get different colours, as family, school, peer relationships, workplaces all expand our set of masks.

Isn't it a paradox? While at the carnival ball we freely express ourselves, after taking off the mask we become again slaves of expectations? Don't we want to protect ourselves all the time? We become artists of walling ourselves off, gradually forgetting our "basic" nature, and few, very close people get to know our true wonderful self.

It would be so beautiful, if we just showed our true self, without mask, forging opportunities out of our fears and failures, living a "realer" life.

Let this carnival be such a reversed period, when, if only for a little while, we take off our anxieties, take on our lives, with all its ups and downs, breaking down one brick at a time from the wall built around us. With this true self, we could chase away dark demons, coldness, at least in our close relationships and wait spring with an open heart. Because warmth can only penetrate our souls, if we are not walled up.

I am so grateful for those moments when I meet genuinely heart shaped true persons.

ÁLARCOK

Farsang időszaka, nemcsak helyi jellegzetesség, mert sok kultúrában előfordul, maximum nem erre a periódusra esik.

Mi van, ha farsangkor mutatjuk meg csak arra a rövid időre kendőzetlenül azt, amire vágyunk, amikor azt a jelmezt választjuk ki, amelyet belső énünk szeretne és a jelmez mögül fel tudunk igazán felszabadulni?

Fájdalmasan szembesülök nap mint nap azzal a sok álarcos emberrel, akin ugyan nincs látható álarc, de mintha valaki megbízta volna őket, hogy viseljenek álarcot. Inkább az a rettentő, hogy mennyire betegesen felvesszük ezeket az álarcokat, olykor magamat is beleértve, mennyire egy szerep határozza meg viselkedésünket. Hordjuk, mert a társadalom azt várja tőlünk, cipeljük, mert ezzel kicsikarhatjuk mások elismerését, megélhetjük fontosságunkat, felvesszük, ezáltal kiemelkedünk a tömegből, vagy épp elvegyülünk benne, megtartjuk státusunkat vagy a rólunk alkotott torzított képet. A sok álarc cserélgetése közben pedig elvész igazi értékünk, nem enged felszínre törni, csak egész közeli ismerőseink ismerik az álarc nélküli énünket.

Sokszor szembesülünk azzal, hogy az általunk ismert személy megnyilvánulásai bizonyos helyzetekben ellentétben vannak igazi énükkel. Amikor a mögöttes ént ismerve szeretném megtalálni azt az okot, amiért az egyén más „képet” akar mutatni.

Tudjátok, kik azok az igazi álarc nélküliek? A gyerekeink, akiknél a mosoly mosolyt jelent, a düh dühöt, a könnyek szomorúságot, a magasztos szavak igazi meggyőződést jelentenek. Sajnos, nagyon korán kialakulnak az elfojtott érzések, a ki nem mondott árnyalatok, vélemények és szavak, színeződni kezdenek az álarcok, a család, az iskola, a társkapcsolatok, a munkahelyek mind bővítik a használt álarckészletünket.

Nem paradoxon? Míg az álarcosbálon felszabadultan nyilvánulunk meg, addig az álarc levétele után ismét az elvárások rabjaivá válunk? Nem folyton védeni akarjuk magunkat? Az önmagunk befalazásának művészei leszünk, fokozatosan elfeledve „alap” mivoltunkat, kevés, nagyon közeli ember ismeri meg igazi énünket, a maga csodálatosságában.

Merjük felvállalni az álarc nélküli életet, a félelmeinket, kudarcainkból lehetőséget kovácsolva, „igazibb” életet élve.

Legyen hát ez a farsang egy olyan fordított időszak, amikor egy kis időre bár, de levetkőzzük szorongásainkat, felvállaljuk életünket, annak minden völgyével és szépségével, lebontva egy - egy téglát a magunk köré épített falból. Ezzel az igazi énünkkel fogjuk elijeszteni legalább közeli kapcsolatainkban a sötét démonokat, a hideget és nyitott szívvel várjuk a tavaszt. Mert csak akkor járhatja át melegség testünket és lelkünket, ha engedjük.