What today is story, tomorrow is history/Ma sztori, holnap történelem

On last weekend, my children reported learning about World War I and World War II, we talked about events, numbers, places. All about World Wars was only a set of information. Yesterday, while talking to one of my friends, he also mentioned a story that happened during World War II.

I just realized that generations born till 1990 might be the last ones who have direct connection with grandparents who lived during World War II. Listening them would be the most interesting history lessons one could attend. I am able only to tell some war related stories that have been already mystified.

I lost my grandfathers at the age of 11, 12, direct source was gone. Back then they didn’t talk much about war times. And we were not ready to listen. Anyway, none of them was talkative. I wish I could listen to them right now, I would like to understand, how they felt and put down every single word they said.

I would put down the story of my grandmother, who’s father died in World War I, and of my grandfather, who fought in WW2 and was prisoner and escaped during wintertime, underdressed, in cold, snow, straggling in unknown forest, barefooted, getting home to his family. And he made it.

I would lay down the story of my other grandfather, who was a Hungarian soldier during WW2 and got injured but survived and made it to home.

I would lay down the story of my husband’s great grandfather, who has got captured during WW1, got in Siberia, and there he met his wife, they fell in love and after the war they decided to return to the home village of great grandfather and how their travel to home lasted several years.

I would lay down the story of women left home during WW1 and WW2, those struggles, sufferings, hopes, prayers and tears they had each evening before they closed their eyes.

I would lay down the tears our grandparents had when they finally met their family, their loved ones, those indescribable moments of happiness, that we might never feel.

Unfortunately, all these stories faded through years, unfortunately cannot ask any details, drama disappeared, maybe never existed details have been added by my grandmothers, my mother, as my father didn’t have the chance to tell forward any of these stories, going to meet his ancestors too soon. Little by little these stories became legends, and all sufferings in these stories have been buried together with my grandparents.

Why are these so important? Because these stories shape us, teaching us devotement, determination, perseverance, survival, love and respect, they are our heroes, that give unconsciously resources. Acknowledging this our present problems are little drops.

Yet, it is our turn first of all to recall history and tell forward to our children and second of all continue the story and making history with our lives on a way that brings tribute to our ancestors, who were simple, veritable, silent persons. Those, who till have such family members alive, go and ask, use today’ s techniques to register every word, as they are diamonds, make YOUR HISTORY BOOK, that your children and grandchildren can listen. Otherwise, year by year details wanish, and can never be recalled, but remain unspoken truth.

Cherish these stories, they are the best gifts your ancestors could have given to you!

Finally, never forget, that today’s story tomorrow is history and can be a future legend!

---

Az elmúlt hétvégén a gyermekeim arról számoltak be, hogy történelemből a világháborúkról tanultnak, eseményekről, időpontokról és helyekről beszéltek. Információjuk csupa száraz szám, adat volt. A tegnap egy barátommal ismét utalás történt egy második világháborús eseményre.

Azután tudatosult bennem, hogy az 1990-ig született generációk azok, akiknek nagyszülei részt vettek a második világháborúban. Őket hallgatni lenne a legjobb történelem lecke. Sajnos én már a mitikus történeteket mesélhetem el csak.

Sajnos, nagytatáimat már 11, 12 éves korban elveszítettem, így a direkt forrás megszűnt. Akkor még túl kicsi voltam, lehet, hogy meg sem értettem volna. Bár nem igazán beszéltek háborús élményeikről. Nagyon szívesen elbeszélgetnék velük ma, ezzel az ésszel, hogy mit éreztek, mit éltek át és minden egyes szót le is jegyeznék. Én lennék a legboldogabb, ha valahol megtalálnék egy rejtett naplót.

Papírra vetném nagymamám történetét, a nagytatámét, aki a második világháborúban fogságba esett, majd valahogy kiszabadult és télnek idején, alulöltözve, erődön keresztül csatangolva hazajutott, megcsinálta, ismét találkozott családjával.

Papírra vetném másik nagytatám történetét, aki magyar katona volt a második világháborúban, megsérült, aztán hazajutott.

Papírra vetném férjem dédnagyapjának a történetét, aki az első világháborúban esett fogságba, Szibériába került, ott ismerkedett meg leendő nejével, aztán a háború befejeztét követően úgy döntött, hogy családjával hazatér és ez az utazás több évet tartott.

Papírra vetném azoknak az asszonyoknak a történetét, aki az első és a második világháborúban itthon maradtak, azokat a szenvedéseket, reményeket, imákat, könnyeket, amelyeket minden este lefekvés előtt ejtettek.

Papírra vetném azokat a könnyeket, amelyeket nagyapáim hazatértükkor ejtettek, amikor találkoztak szeretteikkel, azokat a leírhatatlanul boldog pillanatokat, lehet, hogy ilyen boldogságot mi sosem érzünk.

Sajnos azonban a fenti történetek egyre halványabbak, nem kérdezhetek több részletet, a dráma kifakult, lehet, hogy a történethez több olyan részletet csatoltak a nagymamáim, édesanyám, amelyek soha nem is voltak a történet részei. Édesapám nem tudott mesélni, mert túl hamar megtért őseihez, így egy láncszem kimaradt. A történetekből lassan legendák lettek.

Miért annyira nagyon fontosok ezek a történetek? Mert ezek alakítanak minket, elkötelezettségre, kitartásra, túlélésre, szeretetre és tiszteletre tanítanak és tudattalanul erőforrásként szolgálnak. Ezeket tudatosítva, a modern világban problémáink apró borsószemek lesznek.

Most viszont a mi kötelességünk elsősorban előhívni a múltat és tovább mesélni gyerekeinknek, másodsorban pedig történelmet írni és folytatni a történetet, kegyelettel hódolva elődeinknek, akik egyszerű, valóságos és csendes emberek voltak. Ha van még családi körötökben olyan személy, aki meg tudja osztani ezeket a történeteket, ragadjátok meg okostelefonotokat és rögzítsetek minden szót, hiszen gyémántot érnek, írjátok saját történelem könyveiteket, amelyeket gyerekeiteknek és unokáitoknak olvashattok. Ellenkező esetben a részletek elvesznek, soha nem hozhatók vissza, kimondatlan igazság maradnak.

Becsüljétek meg ezeket a történeteket, hiszen elődeitektől nem is kaphattatok volna csodásabb ajándékot!

Végül, soha ne felejtsétek el a mai történet holnap már történelem, a jövőben viszont legendává válhat.

https://www.youtube.com/watch?v=m_VPH8KvquI