Túrázás

Te követsz, majd én követlek,

néha előttem jársz, néha előtted járok,

néha egymás mellett megyünk, lépéseink szinkronban vannak, néha igazodunk egymás lépéséhez,

néha te hamarabb látod a csodát, néha hamarabb látom a csodát,

néha felhő vagyok, néha felhő vagy,

melegít a szeptember végi nap, szemeimben türköződsz,

szemeidben tükröződök,

mosolyunknak hangja van, egymás csendjét hallgatjuk,

néha szavaid visszhangozzák a hegyek, néha szavaimat visszhangozzák a hegyek,

el-eltűnsz a kis ösvényben, el-eltűnök a kanyarban,

apró vagyok a nagy sziklák mellett, törékenynek vélem magam,

megcsúszok és felsegítesz, megcsúszol, én felsegítlek,

hangos vagy én halkítalak, hangos vagyok, te halkítasz,

lépéseim völgybe visznek, lépéseid felemelnek,

lépéseid völgybe visznek, kézen fogva felemellek,

haragos vagy, én csendben lesek, mérges vagyok, csendesítesz,

és ez így van jól.

„Bájom” múló, lelkem tiszta, s nem forgatnék semmit vissza,

be jó is lenne néha odaadnom szemeimet, hogy néha olyannak lásd magad, amilyennek én látlak,

s be jó is lenne néha megkapnom szemeidet, hogy magamat olyannak lássam, amilyennek te,

Túrázás közben, a hegyre fel és völgybe le érzés ébresztette bennem ezeket a gondolatokat a kapcsolatomról, őszintén kendőzetlenül. Időnként elidőzni és megfogalmazni, hogy mi az, ami két embert összetart, nemhogy ajánlott, hanem szükséges is. Én most a párkapcsolattal kezdtem, de ugyanez érvényes az egyéb kapcsolatokra is. Ha még nem tettétek, kezdjetek egy tudatosan agyalni ezen😊.